Az ajakherpesz hatékony kezelése

Női tippek Szépségápolás

A herpesz többnyire az ajkakon jelenik meg hólyagos formában, melynek oka valamilyen vírusos megbetegedés. A fertőzést az I-es típusú herpesz vírus okozza, míg a nemi szerveken megjelenő társát a II típusú vírus. Kialakulása során a beteg először bizsergést érez az ajkai körül, majd ezt követően égető fájdalom jelentkezhet. A herpeszek később kifakadhatnak, sárgás pörköt hagyva maguk után. Bár véglegesen nem igazán lehet tőle megszabadulni, mégis létezik néhány olyan házi gyógymód, melynek segítségével elkerülhető a kiújulás, sőt a gyógyulási folyamat is felgyorsulhat. 

Miért is alakul ki? 

A herpeszt alapvetően egy vírusfertőzés okozza, ám ha az említett kórokozó egyszer bekerül az emberi szervezetbe, többet nem lehet tőle megszabadulni. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha valakinek egyszer már volt herpesze, akkor jó eséllyel számíthat rá a későbbiekben is. A jellegzetes hólyagok a legtöbb esetben akkor jelentkeznek, ha az immunrendszer valamilyen fertőzés, láz vagy fáradtság következtében legyengül. Azonban azt fontos tudni, hogy a herpesz vírus csakis abban az esetben minősül fertőzőnek, ha az éppen kiújult. Tünetei közé sorolható a bizsergő, viszkető érzés az ajkakon, az érzékeny, folyadékkal teli hólyagok a száj körül illetve a tünetek során – ritkán ugyan – de influenzára utaló jelek is jelentkezhetnek. 

 

Kezelhető házilag? 

Nyilvánvalóan a házi kezelés során figyelembe kell venni, hogy mennyire akkut az eset, de alapvetően néhány praktikát bátran ki lehet próbálni. Ezek a módszerek ugyanis száz százalékosan természetesek, azonban ha néhány kezelést követően sem csillapodnak a tünetek, érdemes orvoshoz fordulni a panaszokkal.

Remek házi gyógymódnak tartják a teafaolaj gyógyító erejét. Ahhoz, hogy hatékony legyen, össze kell keverni olívaolajjal és az így kapott keverékkel lekezelni a herpesz területét, napi két-három alkalommal. A teafaolaj ugyanis természetes fertőtlenítőszer, amely hatékonyan veszi fel a versenyt a gombák, vírusok és baktériumok ellen.

Emellett megelőzés szempontjából érdemes lehet cinket szedni – nagyjából 15 milligrammot naponta – ugyanis vizsgálatok bizonyítják, hogy ez az ásványi anyag jelentősen meggátolja a vírus szaporodását. Ráadásul a cink erősíti az immunrendszert és az ajkak felszíni szöveteit is.

Szintén hatékony megoldás lehet a citromfű, amelynek összetevői bizonyítottan gátolják a herpesz vírus működését. Hatékony házi módszer lehet a jég alkalmazása, ugyanis a herpeszre helyezve leviszi a duzzanatot, úgy hogy közben még a fájdalmat is enyhíti.

A fentebb említett olívaolaj és remek partner lehet a herpesz kezelése során, ugyanis remek bőrápolónak minősül. Ecettel vagy a már tárgyat teafaolajjal vegyítve hatásosan lép fel a herpesz okozta panaszok ellen. Ha pedig valaki nem szeretne kísérletezni, de gyógyszert sem szívesen szedne, akkor érdemes lehet a vény nélkül kapható aciclovir tartalmú kenőcsöt választani a patikában, amely még csírájában képes lesz elfojtani a herpesz kialakulását.

Érdemes már azonnal a bizsergés érzetét követően elkezdeni használni, ha pedig az ajakherpesz mégis kialakul a kenőcs garantáltan gyorsabban tünteti majd el a tüneteket, sőt még az égő, viszkető fájdalmat is enyhíti. 

 

Mikor menjünk orvoshoz? 

Nyilvánvalóan a házi csodaszerek sem segítenek minden esetben és bizony előfordul, hogy szakszerű ellátásra lesz szükség. Abban az esetben, ha a herpesz két hétnél tovább tart mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, ez ugyanis azt jelenti, hogy az immunrendszer nagyon le van gyengülve és egyértelműen valamilyen kiegészítő kezelésre is szükség lesz. 

 

About The Author