hogyan frissítsd fel angoltudásod?

📚 Hogyan frissítsd fel angoltudásod?

Tanulás

Bár sokan megtanulják az angol nyelvtan alapjait, netán még középfokra is eljutnak, hogy megszerezzék diplomájukat, vagy a nyelvtudásukat igazoló vizsga papírokat, de sajnos jelentős többség ezt követően a megszerzett tudást csak hagyja porosodni. Ennek eredményeként az aktív szókincsünk és nyelvtani érzékünk is gyorsan romolhat. Amennyiben aztán újból szeretnénk feleleveníteni tudásunkat, könnyen akadályokba ütközhetünk, de ezt elkerülendő az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány tippet hogyan frissítsük fel angoltudásunkat egyszerűen. 

Alaptippek angol átismétléséhez

Alapjában véve a passzív nyelvtudásból könnyedén varázsolhatunk aktív nyelvtudást, csupán be kell vetnünk néhány könnyen elérhető, mégis hatásos trükkök. Ezek közül a legalapvetőbbek az alábbiak:

Nézzünk idegen nyelvű filmeket!

Kezdésnek angolul, de magyar felirattal tekintsük meg kedvenc filmjeinket. Később már felirat nélkül is érteni fogjuk, amit mondanak.

Olvassunk külföldi irodalmat!

Bátran nekieshetünk egy-egy angol nyelvű könyvnek is. Ráadásul az sem baj, ha nem szótárazunk ki minden egyes kifejezést. Elég ha a lényegre, a szöveg egészére fókuszálunk.
A magazinok hasonlóan hasznosak lehetnek, hiszen egyre több helyen kapható külföldi nyomtatott sajtó Magyarországon is. Ha olyan témáról olvasunk, ami érdekel minket, akkor sokkal jobban megmaradnak a kifejezések is.

Angol tanulás az interneten

Az internet szerencsére testközelbe hozhat számos dolgot, köztük a nyelvtanulást is. Ráadásul ha már rendelkezünk némi alaptudással, akkor a netes források kifejezetten hasznosak lehetnek a felelevenítésben is.

Blogok, weboldalak angol tanulásra

Számos kifejezetten az angol nyelv elsajátítását segítő blog és weboldal található az interneten. Ezek egy része teljesen angol, de találhatunk magyar-angol oldalakat is, ha még mankókra lenne szükségünk a tanulás során.

Nyelvtanulás applikációkkal

Rengeteg barátkereső applikáció van, ahol a nyelvet lehet gyakorolni, illetve telefonra/tabletre/számítógépre letölthető programok állnak rendelkezésre. Ezeknek úgyszintén érdemes egy esélyt adni.

Angol tanulás játékokkal

Sok fiatal először a számítógépes játékok által találkozik az angol nyelvvel és ott sajátítják el az első kifejezéseket. Játék közben a csapattagok sokat chatelnek, ezáltal is fejlődik a nyelvtudás, ez pedig a tudás felfrissítésében is segítséget jelenthet.

Online angol nyelvtanfolyam

Az angol, online nyelvtanulására a különböző internetes nyelvtanfolyamok nyújtják talán a legjobb opciót, ha szeretnénk felfrissíteni már meglévő tudásunkat. Ennek oka, hogy a tananyagok között több szintes, több leckés tananyagok találhatók, a tesztek pedig visszacsatolást is adhatnak bárki számára, hogy jó úton halad-e.

Angol tanulás hagyományosan

Természetesen maradhatunk a jól bevált hagyományos módszereknél is, hiszen ezek is épp úgy hatásosak lehetnek, ha ismétlésről van szó.

Angol nyelvtanfolyamok

Csoportos órákon való részvételnek akkor van értelme, ha valóban bejárunk az órákra és otthon is gyakorlunk. Sok múlik a csoport összetételén (életkor, érdeklődési kör, valamint ki milyen szinten áll angolból) és azon, hogy mennyire szimpatikus a tanár, valamint mennyire hagyja érvényesülni a diákjait.

Angol tanulás nyelvtanárral

A magán nyelvtan tanár előnye, hogy csak velünk foglalkozik, a mi tempódban és olyan témákat, nyelvtani nehézségeket segít feldolgozni, amik a leginkább feledésbe merültek, amíg nem használtuk nyelvtudásunkat.

Angol tanulás külföldi segítséggel

A külföldön élő rokon, vagy rég nem látott külföldi barát kiváló segítség lehet a tudás felelevenítésében. Ezért mindenképp érdemes felvennünk a kapcsolatot velük, ha lehetőségeink adottak rá.

A megkopott nyelvtudás felelevenítésére tehát számos módszer mutatkozik, a hagyományos tanárral és nyelvtanfolyamokon való ismétlésen túl, a modern eszközök vívmányai, mint az online nyelvtanfolyamok, játékok, vagy weboldalak is hasznos segítséget nyjthatnak. 

About The Author