Nőnap

Nőnap

Nőnap

  Vitathatatlan, hogy az egyik legerősebb lény a földön, az nem más, mint a NŐ. Képes hideg ételből meleg vacsorát varázsolni, legyőz mindent, ami az útjába kerül a szeretteiért, és megajándékozza a világot a legszebb dologgal, a gyermekkel.

Azt gondolnánk, hogy a Nőnap egész egyszerűen csak az erősebbik nem kedves gesztusa, cserébe azért, hogy egész évben mosunk, főzünk, vasalunk rájuk, hogy csak a jéghegy csúcsa említődjön. Az igazság azonban az, hogy ezen a napon a nők kivívott egyenjogúságát ünnepeljük.

Az egész történet 1857-ben kezdődött, amikor is március 8-án New Yorkban 40 ezer nő tüntetett azért, hogy ne alacsonyabb rendű munkásként kezeljék őket. Textilipari munkásnők voltak, akik magasabb fizetést és emberibb munkafeltételeket követeltek. Az egyenlőségi harc, következő állomása 9 évvel később volt, amikor is az I. Internacionálé első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez hatalmas lépés volt, hiszen addig csupán a legalsóbb osztálybeli nők dolgoztak, az általánosan elfogadott modell a „férfi dolgozik, a nő helye otthon van” berögződés volt. 1866-ban ennek vége szakadt, hogy egy nőnek ugyanúgy lehet szakmája és hivatása, mint egy férfinak.

A pontos nemzetközi dátum még alakult, 1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban március 11-én tartottak először nemzetközi nőnapot, felvonulásokkal – csak az Osztrák–Magyar Monarchiában 300 tüntetés zajlott – amelyeken a nők mellett már egyre több férfi is részt vett. Az egyik fő cél a nők választójogának kiharcolása volt – emlékeztetőül: a francia és olasz nők csak a második világháború után, míg a liechtensteiniek csak 1984-től szavazhattak. A március 8-i dátum 1913-ban állandósult, de nem tudni pontosan, hogy minek állít emléket: a New York-i tűzvésznek, ami rengeteg munkásnő életét követelte, vagy a szintén New York-i textilmunkásnők 1857-es, magasabb bérekért és jobb munkakörülményeket megtartott sztrájkja előtt tisztelegve.

Az első világháború harmadik évében, március 8-án, a háború és éhínség sújtotta Oroszországban nők tüntettek kenyérért és a békéért. 4 nappal később II. Miklós cár lemondott, az utána jövő kormány pedig szavazati jogot adott a nőknek.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott az ügy érdekében. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek, de valójában csak 1948-tól lesz rendszeres ünneppé szovjet mintára, de ami érdekes lehet, hogy Oroszországban most is munkaszüneti nap március 8-a. Sőt, a Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált, az állami propaganda a saját szolgálatába állította, így aztán jó ideig rossz szájíz társult az ünnephez. Szerencsére mára már ez elhalványult, és a Nőnap azzá vált, aminek lennie kell: a férfiak kedves gesztusává, a női mivolt szépségének dicséretévé.

A nőnap bevezetése óta eltelt, több évtized során sok minden, például a választójog és a tanulás lehetősége megoldódott a nők társadalmi szerepeivel kapcsolatban, de ezzel együtt még sok minden nem. Több országban még mindig probléma, hogy például a gyerekszülés után a törvények nem biztosítják a nők számára a részmunkaidőt, nem szabályozzák jól és praktikusan, hogy milyen munkák és milyen fizetési határig vállalhatóak, az állam részéről folyósított, szülési támogatások mellett. Ugyanígy még azt is csak Észak-Európában vezették be, hogy a kisgyerekekkel egy ideig a papáknak is otthon kell maradniuk, hiszen a velük való kapcsolat is különösen fontos, ahogyan az is fontos, hogy a nőknek ne csak a gyakran lélekölő és unalmas házimunka legyen az egyetlen munkalehetőségük. Mindezzel együtt ma a nőnap tartalma sokkal inkább egyszerűen a nők női mivoltának az ünneplésére szűkült le, de azért nem árt emlékezni arra, hogy eredetileg több volt ennél.

Nőnap alkalmából napjainkban már illik virágot ajándékozni. De milyent? Szerelmünk bizonyára örül egy hatalmas csokor vörös rózsának, míg a szomszéd valószínűleg félreértené, ha ilyet kapna nőnapra. Érdemes tehát megválogatni, hogy kinek milyen virággal kedveskedünk.  Fontos, hogy cserepes virágot csak annak illik adni, akiről biztosan tudjuk, hogy szereti, szívesen gondozza a cserepes növényeket. Közeli hozzátartozó hölgyeknek, nagyinak, édesanyának, anyósnak, kislánynak kitűnő választás az egy szál tavaszi virág is, kivéve a vörös rózsa.

A tulipán, a frézia, a nárcisz, a gerbera, a liliom, a jácint mind jó választás lehet. A fehér rózsa különösen szép ajándék édesanyáknak.

Ha különleges növényt választottál, feltétlenül kérdezz rá a virágosnál, hogyan is kell gondozni annak érdekében, hogy a legtovább nyújtsa legszebb formáját. Az itt kapott információkat ne feledd el közölni az ajándékozottal, hidd el, hálás lesz érte.

   A nők szeretik a virágot. Ne csak nőnapkor kedveskedj nekik! Egy egyszerű hétköznapon, ha elhaladsz egy virágbolt előtt, gondolj arra, micsoda örömet okozhatsz egy nem várt kis meglepetéssel. Kapni nagyon jó, de ne felejtsük el, hogy adni a legjobb.

About The Author