A várandósság egyik legkorábbi árulkodó jele a reggeli rosszullét, illetve az émelygés.
Ez már az előtt jelentkezhet, hogy a kismama tesztje pozitív lett. Sokan úgy vélik, ez csupán reggel fordulhat elő, azonban valójában a nap bármely szakában ránk törhet. Persze néhány módszerrel jelentősen könnyíthetünk helyzetünkön.
Mi okozza?
A reggeli rosszullét néven elterjed tünetegyüttes pontos okai nem ismertek, azonban feltételezhetően az anyuka szervezetében végbemenő hormonális, kémiai változások idézik elő. Ez azonban a kismama egészségére csak akkor van rossz hatással, ha gyakori az előfordulása, ebből kifolyólag sok folyadékot veszít, és meggátolja a táplálék bevitelt. Ez esetben mindenképp forduljunk szakorvoshoz.
Mit tehetünk ellene?
Változtassunk korábbi étrendünkön!
Az inger megelőzése végett próbáljunk olyan ételeket fogyasztani, amelyeket szervezetünk könnyebben emészt. Kerüljük a túl zsíros, fűszeres ételeket, és hallgassunk szervezetünkre – olyat együnk, amit kívánunk. Lefekvés előtt érdemes fehérjében gazdag, könnyed ételt fogyasztani, így csökkenthető a reggel azonnal jelentkező rosszullét.
Próbáljunk naponta többször, kis adagokat enni, lassan, nyugodt körülmények között. Mivel ilyenkor az éhség sokszor egyből az émelygéssel párosul, ne várjuk meg, amíg éhesek leszünk. Próbáljunk 3-4 óránként falatozni valamit. Emellett pedig természetesen kerüljünk minden nemű alkoholos italt, a cigarettát és a kávé helyett is próbáljunk áttérni a zöld teára.
Émelygés terhesség alatt: változtassunk eddigi életmódunkon!
Fontos, hogy a kismama sokat tartózkodjunk a szabadban, a friss levegő szintén segít enyhíteni a rosszulléteket. Sétáljunk nagyokat, és gyakran szellőztessünk otthon. Hordjunk kényelmes ruhákat, amik nem szorosak a hasi-, illetve derék tájékon. A várandósság alatt még fontosabb, hogy kielégítsük szervezetünk alvásigényét, ami főleg a várandósság elején meg is növekedhet. A napi 9 óra pihentető alvás elengedhetetlen a kismama számára.
A nyugodt éjszakák végett a délutáni és az esti órákban pihentető tevékenységeket válasszunk – olvassunk, nézzünk meg egy kedves filmet, esetleg hallgassunk zenét vagy kössünk valamit a picinek. A terhesség egész ideje alatt igyekezzünk kerülni a stresszes helyzeteket, de a rosszulléteket is csökkenthetjük ha erre külön odafigyelünk. Az émelygést a pszichés illetve a fizikai leterheltség csak tovább rontja, ezért ha hajlamosak vagyunk stresszelni, akkor nem árt ha megtanuljunk ezt kezelni. Ma már számos meditációs technika, légzés gyakorlat segít ebben, sokat interneten is elérhetünk a videómegosztó oldalak segítségével. Az aktívabb kismamák számára pedig ajánljuk a kismama-jógát.
Szedjünk vitaminokat!
A vasat (csak óvatosan a mennyiségével: max. 18-20 mg/nap), illetve B6-vitamint tartalmazó készítmények, étrendkiegészítők szintén hatásos szerek lehetnek a rosszullét elleni harcban. Azonban figyeljetek oda a mennyiségekre, mert ha túl sok van bizonyos vitaminból vagy ásványi anyagból, akkor épp az ellenkező hatást érjük el! Amire még érdemes odafigyelni, hogy a vitamin készítményeket soha ne éhgyomorra vegyük be! A mandula, illetve a citrusos illóolajak (pl. narancs, grapefruit, citrom) csakugyan segítenek, akár csak a gyömbér.
A várandósság első hetei-hónapjai gyakran kellemetlen tünetekkel járnak, konkrétan hányingerrel és hányással. A terhesség alatti hányinger és hányás azonban, úgy tűnik, nem feltétlenül káros: bár egyes terhességi komplikációkkal összefügghet, egy új, követéses vizsgálat szerint a végén mégis egészségesebb babák születnek.
A terhesség alatti hányinger és hányás jellemzően a 7. hét környékén kezdődik és nagyjából a 12. hétig tart, természetesen egyéni eltérések is vannak. A múlt században azt gondolták, a hányós kismamák bizonyára tudat alatt elutasítják a terhességet, de ezt az elméletet semmivel sem sikerült bizonyítani: a terhességet akaró és nem akaró nők között is gyakori a tünet, és bár a hányós kismamák valamivel gyakrabban depressziósak vagy lehangoltabbak, ez sokkal inkább következménynek látszik. Kinek lenne jó kedve, ha egész nap hányingere van, hetekig?
A hányás és a hányinger hátterében hormonális hatások állnak: konkrétan a terhesség megmaradását és fejlődését segítő magas HCG-szint. Ez nem azt jelenti, hogy a hányós kismamáknak magasabb a HCG-szintjük, csupán azt, hogy az ő központi idegrendszerük valamiért érzékenyebbe erre a hormonra. Hogy mindez miért befolyásolja a terhesség végkimenetelét, az nem teljesen világos.
Több normál súlyú lány
Norvég kutatók összesen több mint ötvenezer anyát követtek végig a szülésig. Közülük kb. 17 ezren hánytak (33 százalék), 20 ezren csak hányingerrel küzdöttek (28 százalék) és 14 ezren tünetmentesek voltak ebből a szempontból (28 százalék). A hányós csoportnak valamivel nagyobb esélye volt arra, hogy később, a terhesség során terhességi magas vérnyomás vagy preeklampszia alakuljon ki náluk.
Ugyanakkor még ezzel együtt is sokkal nagyobb esélyük volt arra, hogy végighordják a terhességet, azaz kisebb eséllyel koraszültek, és kisebb eséllyel adtak életet túlságosan kis súlyú újszülöttnek.
Korábbi tanulmányok arra is rávilágítottak, hogy a hányás valamivel gyakoribb akkor, ha az újszülött lány, és ritkább, ha fiú.
5. 4. A terhesség alatti hányinger csökkentésére szerencsére léteznek házi praktikák és gyógyhatású szerek is – mutatjuk, mik ezek.
1. B6 vitamin
A B6 vitamint vagy piridoxint napi háromszor érdemes szedni, így a tanulmányok szerint bizonyítottan csökkenti a terhességi hányinger fellépését. Magzati károsodást nem okoz.
2. Gyömbér
A gyömbér hasonló hatását is igazolták a kutatások – ezt gyömbértea, gyömbérszörp vagy gyömbéres cukorka formájában tudjuk magunkhoz venni.
3. Evés
A reggeli rosszullétek esetén sokan esküsznek arra, hogy majszoljunk el három-négy háztartási kekszet még az ágyban fekve, és utána csak lassan keljünk fel, így csökkenthető a hányinger. Egyébként is érdemes kerülni az éhséget, mert gyakran rontja a tüneteket.
4. Jéghideg italok
A szülésznő nekem annak idején citromléből készült jégkocka szopogatását javasolta, és tényleg hasznosnak találtam, de hasonlóképpen segítettek a hideg, citromos italok is, elsősorban a jégkása.
5. Pihenés, türelem
A terhességi hányinger aktuálisan rémes és örökké tart, ugyanakkor visszatekintve már semmiségnek tűnik majd az a pár hét. A legtöbb esetben a 12-14. héten múlnak el a tünetek, bár van, akinél tovább tartanak. Ezt az időszakot, amennyire lehetséges, pihenésre érdemes használni, ilyenkor úgyis aluszékonyabbak vagyunk, a kialvatlanság és a stressz pedig a hányingert is gyakran rontja.