Középpontban a depresszió

Női tippek

Mi is az a depresszió? 

A depresszió egy olyan hosszabb ideig fennálló állapot, melynek során folyamatosan rosszkedvűnek, lehangoltnak, fáradtnak és reményvesztettnek érezhetjük magunkat. A depressziós állapot borzasztó szenvedés, mind annak, aki átéli, mind pedig a beteg környezetében élőknek is. A depresszió nyilvánvalóan egy betegség, valami olyasmi, amit sürgősen szakember segítségével kezelni kell, hiszen nagy befolyással lehet az étvágyunkra, álmatlanságot idézhet elő, csökkentheti a munkakedvünket és munkabírásunkat, tönkreteheti személyes kapcsolatainkat, ráadásul romboló hatással lehet az életről alkotott képünkre is. 

A depresszió jóval több, mint egy kis önsajnálat vagy rossz hangulat, közérzet.

A depresszió egy nagyon súlyos hangulatzavar, ami azon kívül, hogy befolyásolja a beteg hangulatát, komoly hatással van érzéseire, gondolataira és fizikai állapotára is. Korábban a depressziót tévesen jellemhibának minősítették vagy éppen gyengeségnek gondolták, azonban mára már közismert tény, hogy ha depresszióban szenvedünk, akkor annak bizony nagyon komoly biológiai és neurológiai háttere van. 

Kialakulásának okai 

Abban az esetben, ha depresszióval küzdünk, felmerülhet bennünk a kérdés: miért éppen mi? Fontos tudni, hogy a depresszió áldozatául bárki eshet, kortól és nemtől függetlenül, bár statisztikák szerint a nők hajlamosabban a depressziós állapotra, mint a férfiak. Ennek ellenére mégis csak szeretnénk tudni, hogy vajon mi állhat a hátterében.

Miért alakul ki? Milyen események hatására leszünk depressziósak?

Hátterében állhat válás, szakítás vagy munkahelyi stressz. Hiszen ezekben az esetekben gyakran érezzük magunkat levertnek, szomorúnak, esetleg reményvesztettnek. Azonban a depresszió kialakulására máig nem ismerünk kizárólagos okot, valószínűleg egyetlen okra nem is vezethető vissza, inkább befolyásolja a genetikai hajlam illetve a környezeti hatások. 

 

A depresszió kísérő tünetei 

 

Amikor az érzelmek kerülnek előtérbe 

Ebben az esetben a beteg folyamatos bánatérzéssel küzd, elutasítottnak, feleslegesnek érzi magát. Gyakran érzi magát üresnek, nem látja az élet értelmét. Hiába igyekszik, nem leli semmiben sem örömét, régi életkedve elhagyja, elveszíti humorérzékét, szorong, dühösen, ingerülten viselkedik, haragszik magára és az egész világra. 

Nem ritka, hogy a depressziótól szenvedő betegek képtelen szeretet táplálni családjuk, barátaik és saját maguk iránt is. Előfordul, hogy a beteg irigykedve tekint élettel teli társaira, úgy érzi, tőle mindenki csak akar valamit, miközben éppen ő szorulna segítségre. 

 

Így változik a viselkedés 

Ha depressziótól szenvedünk, egyre gyakrabban érezhetjük magunkat fáradtnak, levertnek, ezért előfordul, hogy egyre több időt kezdünk el az ágyban tölteni, hiszen jóformán csak ott érezzük jól magunkat. Munkánk során egyre inkább gyengülnek képességeink, koncentráló képességünk folyamatosan csökken. Egyre kevésbé tartjuk fontosnak a takarítást, tartásunk görnyedté válik, tekintetünk inkább lefelé szegeződik. 

 

A motiváció megszűnése 

Gyakori tünet a depresszióban szenvedő betegek esetében, hogy abszolút megszűnik a figyelmük a külvilág felé. Közömbösek lesznek az őket érintő környezeti hatásokkal szemben, megszűnik a spontenaitásuk, elvész belőlük a lendület. Ha depressziótól küzdünk a legtöbb esetben még maga az evés is fizikai fájdalmat jelent, ilyenkor a beteg arra vágyik, hogy csak hagyják békén. 

 

Testi-lelki következmények 

A depressziós állapot nyilvánvalóan negatív hatással van, mind testünkre, mind pedig lelkünkre. Nagyon gyakori a fejfájás és szédülés, emellett előfordulhatnak emésztési zavarok és székrekedés is. A depressziót gyakran kíséri mellkasi fájdalom, gyakori az előfordulása az evés-és alvászavaroknak. Emellett, akik depressziótól küzdenek állandó rossz véleménnyel vannak magukról, kicsinek, jelentéktelennek, alsóbbrendűnek érzik magukat. A negatív eseményekért csak önmagukat okolják, képtelenek elhinni, hogy ők is teljesíthetnek jól. 

 

Mikor forduljunk orvoshoz? 

Abban az esetben, ha azt vesszük észre magunkon, hogy már egyáltalán nem érdekelnek minket azok a dolgok, amikben korábban örömünket leltük, levertnek, állandóak fáradtnak, tehetetlennek, reményvesztettnek és szomorúnak érezzük, magunkat illetve azt tapasztaljuk, hogy megváltozik étkezési és alvási stílusunk, feltétlenül forduljunk szakemberhez, akinek segítségével kideríthetjük, hogy depresszióban szenvedünk-e. Ma már olyan kiváló gyógyszeres kezelések és pszichológiai tanácsadások állnak a rendelkezésünkre, hogy nagyon hatékonyan képesek vagyunk a depressziós állapotot gyógyítani. A megfelelő kezelés segítségével akár a legsúlyosabb depresszió is kezelhető, ennek köszönhetően pedig a beteg nagyon hamar visszatérhet a megszokott régi és önfeledt életéhez.