Az újra és újra eltörő migrén sokak életét megkeserítheti, pláne ha az illető még front érzékeny is. Ilyenkor az első dolgunk, hogy a gyógyszeres szekrényhez rohanunk, abban bízva, hogy a patikában kapható készítmények majd gyors segítséget nyújtanak. Ám a helyzet az, hogy ezek többet ártanak, mint használnak, hiszen teli vannak olyan adalékanyagokkal, amik bár lehet, hogy ideig óráig megszüntetik a fejfájást, egyéb más szerveinket viszont károsítják. Ezért érdemes lehet, a természetes módszerek felé vennék az irányt, úgy, mint a masszázs, ami ősi gyógyító erejénél fogva bizony a migrén ellen is hatékonyan lép fel.
Lássuk, hogy hogyan.
Magyarországon évről évre egyre több migrénes beteget diagnosztizálnak, kiknek negatívan befolyásolja életüket a vissza-visszatérő elviselhetetlen féloldali fejfájás. Kialakulásának oka máig ismeretlen, de a szakemberek szerint a fő szerep a genetikáé, okolható érte a mindennapi stressz illetve a hormonális változások is. Ez azonban önmagában nem segítség azok számára, akik akár munkába sem tudnak elindulni a kínzó fejfájás miatt.
De mi is az a migrén?
A migrén egy rendkívül intenzív, erős, féloldali fejfájás, melyet gyakran úgynevezett aurajelenségek előznek meg, a beteget ekkor a szeme előtt villódzó, apró fények figyelmeztetik a közelgő rohamra. A migrénes fejfájás gyakran jár hányingerrel, hányással, hang-és fényérzékenységgel valamint gyengeséggel, izomfájdalommal. Ebből kifolyólag a beteg a legtöbb esetben még napi teendőid sem tudja ellátni, olykor munkavégzésre is képtelen. Mivel az orvosok sem tudják pontosan diagnosztizálni a fájdalom eredetét, nem tudják mi is okozhatja azt, így sokszor csak erős fájdalomcsillapítókkal igyekeznek enyhíteni a kínzó tüneteket, evvel azonban nem magát a kiváltó okot kezelik, így a migrén időről-időre visszatér.
Abban viszont a legtöbb szakember egyetért, hogy migrén során a vérerekben lévő nyomás megváltozik, mivel a megfeszült izmok összeszorítják azokat. De mégis mitől lesznek merevek ezek az izmok? Ezt több minden kiválthatja, úgy, mint a helytelen testtartás, stressz, ülőmunka vagy a nyaki deformáció.
Jó hír azonban, hogy bármi is okozza a szüntelenül visszatérő fájdalmas tüneteket, azok masszázzsal nagyon hatékonyan enyhíthetők, sőt akár meg is szüntethetők.
A masszázs hatásai
Ahogy az összes többi masszázs esetében, a vérkeringés itt is fokozódik, az anyagcsere beindul, az izmok pedig ellazulnak. Migrén során kisebb-nagyobb izomcsomók is kialakulhatnak, melyek még inkább beszűkítik az ereket és nyomják az idegeket, ezekre ezért kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezeket az izomcsomókat eltüntetni egyáltalán nem könnyű, pláne ha már régóta jelent vannak, ám a rendszeres masszázs segíthet enyhíteni végül pedig megszüntetni ezeket.
Akik hajlamosak a migrénre, azoknak érdemes lehet a nyak és válltövet rendszeresen masszíroztatni, hogy ne újuljon ki újra a csomó. Ez főként azokra vonatkozik, akik ülőmunkát végeznek, vagy stresszes életmódot folytatnak, a migrénesek nagy százaléka ugyanis közülük kerül ki.
Bízzuk profira?
Ehhez nem árt, profi szakembert keresünk, mivel ha nem helyesen végezzük mozdulatokat, akkor az izmok nemhogy ellazulnak, de még inkább megfeszülnek, ami tovább ront az állapoton. Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen esetben kihez is érdemes fordulni? Mindenképpen kérjük gyógymasszőr segítségét, akiknek egy része speciálisan migrén elleni masszázst is végez.
A kezelés a vállak a nyak, az arc valamin a fejbőr akupresszúrás pontjainak enyhe stimulálásból tevődik össze. Evvel ugyanis nagyon hatékonyan léphetünk fel a migrén ellen, mindezt annak érdekében, hogy végül magunk mögött tudhassuk azt.