Néhány évtizeddel ezelőtt még megszokottnak számított, hogy a szülők, nagyszülők és gyerekek egy háztartásban éltek, közösen együttes erővel nevelték a gyermekeket, unokákat, ám mára ez a tendencia már-már furcsának tűnik, sőt ferde szemmel néznek arra, aki egyáltalán számításba veszi ezt a lehetőséget is.
Ugyan tény és való, hogy nem egyszerű együtt élni a felmenőkkel, de be kell, lássuk az sem véletlen, hogy hosszú évtizedeken keresztül ez volt a legkézenfekvőbb megoldás.
Előny: közel a segítség
Ha felmenőkkel való együttélésről beszélünk a legtöbb embernek az állandó segítség nyújtás ugrik be pozitívumként, hiszen ha a közvetlen közelben vagy szomszédságban laknak a nagyszülők, akkor egy percig sem kell azon aggódni, hogy ki is fog vigyázni a kicsikre, miközben anyuka ebédet főz, vagy éppen dolgozni megy. Bár minden teendő elintézhető nagyszülők bevonása nélkül is, de az biztos, hogy hatalmas segítséget és biztonságérzetet nyújt, ha családtagra lehet bízni a csemetéket, ráadásul az év bármelyik szakaszában igénybe lehet venni ezt a teljesen ingyenes „babysitter szolgálatot”, ugyanis ma már egy babysitter sem olcsó mulatság, így a nagyi segítsége biztos, hogy jobban megéri a szülők számára.
Oda-vissza
A segítség nyújtás nyilván két oldalú és fiatal párként mindenképpen mérlegelendő, hogy nektek majd mennyit is kell utazni, azért, hogy meglátogassátok és megápoljátok idősödő szüleiteket. Hiszen idővel mindenki megöregszik majd és bár egyén függő, hogy ki milyen mértékben, de mindannyian segítségére szorulunk egy nap. Így, ha egy fedél alatt éltek nem kell azon gondolkodni, hogy hova helyezzük el az idősödő szülőket, nagyszülőket és nem kell a borsos védőnői szolgálatra sem költeni. Ugyan ez éppolyan felelősség, mint a gyermekekről való gondoskodás, de annak idején a szüleink is rengeteget segítettek a gyermeknevelésben, így megérdemlik a visszafelé adott segítségnyújtás, ha pedig egy háztartásban éltek talán némileg könnyebb a helyzet.
Anyagi kérdés
A jövő ugyan nem tudjuk, mit hoz, de az biztos, hogy egyedül élni mindig sokkal-sokkal nehezebb, mint családdal. Hiszen minél többen biztosítják a család megélhetését, annál kiegyenlítettebben jut mindenki egy kis extra pénzhez. Egy keresetből bizony nehéz megélni, kettőből már, úgy ahogyan lehet boldogulni, ám ha a nagyszülők is folyamatosan besegítenek a kiadásokba illetve adott esetben elvégzik a ház körüli teendőket is, rengeteg idő és energia térülhet. Pláne, ha felosztjátok egymást közt a feladatokat. Persze egy ilyen felállás sikere sok tényezőtől függ, de egyáltalán nem lehetetlen egy ilyen alapokra épülő kapcsolatrendszert kiépíteni és kamatoztatni.
Azok a bizonyos hátrányok
Persze az együttélés nem minden esetben fenékig tejfel: a közös élet során felmerülő problémák többnyire a szabadság és az önállóság hiányából fakadnak. No és persze az sem mindegy, hogy milyen anyóssal, apóssal vagy szülőkkel áldott meg minket a sors. Ahogy persze az sem elhanyagolható kérdés, hogy ők egy teljesen elszeparált lakásrészben élnek vagy éppen osztozni kell a fürdőn vagy a konyhán. Ez utóbb sok feszültséggel járhat, hiszen nyilvánvalóan minden felnőtt embernek megvannak a saját igényei, joga a magánélethez, amit kedvesével és gyermekeivel oszt meg, de ebbe anyós após már nem biztos, hogy belefér.
Bár a több generációs együttélés egyáltalán nem könnyű, de nem is lehetetlen.
Kompromisszum és megfelelő tárgyalás kérdése az egész és hosszútávon akár jövedelmező és praktikus is lehet, ám ha a különböző generációk együttélése csak nyűg érdemes lehet elgondolkodni a továbblépésen, még akkor is, ha az egy anyagilag jóval megterhelőbb lehetőség, hiszen a fő szempont a kényelem és lehetőség egy nyugodt, kiegyensúlyozott életre.